1. A sütőt 180 C fokra előmelegítjük. A hús szeleteket két fólia lap között enyhén kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk és olajozott tepsibe egymás mellé fektetjük.
A lilahagymát , snidlinget és a köret zöldségeket megtisztítjuk, összevágjuk.
2. A tejfölt a tejszínnel, baconnel a lilahagymával, a snidlinggel és a felvert tojással összekeverjük, majd megsózzuk. Ráöntjük a keveréket a karaj szeletekre , a tepsit alufóliával letakarjuk és a húst a sütőben kb. 40 perc alatt készre sütjük.
3. Amíg a hús sül, a burgonyát enyhén sós vízben puhára főzzük, majd leszűrjük.
4. Serpenyőben 1 evőkanál vajat felolvasztunk, rátesszük a felaprított káposztát , jól összeforgatjuk, sózzuk, borsozzuk, 1 dl vizet öntünk rá, és folyamatosan kevergetve addig pároljuk, míg kissé összeesik, de még roppanós marad.
5. A megfőtt, leszűrt meleg burgonyát krumplinyomóval összetörjük, hozzákeverjük a maradék vajat , a tejet, sózzuk, és végül a vajas kelkáposztával összeforgatjuk. A hús mellé kínáljuk.
GASZTROTIPP
Készíthetjük sertés helyet, akár csirkemellből vagy pulykából is.
BAKONYI SERTÉSTOKÁNY, LASKAGOMBÁVAL - GALUSKÁVAL
HOZZÁVALÓK
TOKÁNYHOZ :
60 dkg sertéscomb
30 dkg laskagomba
15 dkg füstölt bacon szalonna
2 fej vöröshagyma
1 db zöldpaprika
2 dl tejföl
2 ek liszt
1 ek fűszerpaprika
Ízlés szerint só
3 dl víz
Ízlés szerint frissen őrölt bors
GALUSKÁHOZ :
50 dkg liszt
kb. 3 dl víz + víz a főzéshez
2 db tojás
1 tk só
1 ek olaj a tésztára
1 cs petrezselyemzöld
ELKÉSZÍTÉS
1. A sertéscombot, laskagombát, szalonnát csíkokra , a hagymát apróra , a paprikát kockára vágjuk. .
2. Lábasban a szalonnát megpirítjuk, rádobjuk a felaprított hagymát és pár percig pároljuk. Hozzáadjuk a húst, sózzuk, borsozzuk, fehéredésig hagyjuk puhulni, rátesszük a gombát, a paprikát, zsírjára pirítjuk, majd megszórjuk fűszerpaprikával, felöntjük vízzel és puhára pároljuk. .
3. A hús puhulása után a lisztet, a tejföllel elkeverjük, majd a húsos tokányba forgatjuk, pár perc alatt készre főzzük. .
4. A galuskához a tojásokat kikeverjük: a vízzel , sóval, majd fokozatosan hozzá keverjük a lisztet és egységes egynemű állagúra keverjük. Nokedli szaggatóval forró sós vízbe szaggatjuk a masszát, miután újra felforrt szűrő kanállal kiszedjük és hideg vízzel átöblítjük. A kész galuskát az olajjal össze forgatjuk, frissen aprított petrezselyemmel megszórjuk. .
5 . Tálaláskor a laska gombás bakonyi sertés tokányt, a petrezselymes galuskával kínáljuk. .
1.A káposztát vékony csíkokra szeleteljük, torzsáját kihagyva. Lábasban 1 liter vízzel feltesszük főni, hozzáadjuk a sót, borsot, köményt, bazsalikomot.
2.Amikor megpuhult a káposzta felöntjük a passzírozott paradicsommal, hozzákeverjük a sűrített paradicsomot. Közben egy teflonos bevonatú serpenyőben a felhevített olajon a felaprított vöröshagymát kicsit megfonnyasszuk, hozzákeverjük a lisztet és világos rántást készítünk., majd a tűzről levéve a paradicsomos főzőléből kb. 3 dl hozzáadunk, simára keverjük ,és a paradicsomos alaphoz öntjük. Folyamatos kevergetés mellett, hagyjuk besűrűsödni, közben hozzákeverjük a cukrot. Tálaláskor friss bazsalikommal kínáljuk.
3.A fasírthoz a megpucolt hagymákat egy aprítógépben összevágjuk. A zsemlét vízben áztatás után kinyomkodjuk, és darált hússal, a tojással, a felaprított hagymákkal és a fűszerekkel jó alaposan összedolgozzuk. Ízlés szerinti nagyságú golyókat formálunk a masszából,majd megforgatjuk a lisztben és forró bő olajban pirosra sütjük őket. Papírtörlőn lecsepegtetjük és a bazsalikomos paradicsomos káposztával kínáljuk.
GASZTROTIPP
A fasírtot készíthetjük sertésből is, de akár vega fasírtot is készíthetünk a főzelék mellé.
1. A csirkemellet megmossuk, leszárítjuk, csíkokra vágjuk. A zöldségeket megtisztítjuk. A hagymákat és a savanyú káposztát apróra , a répát karikára, a paprikát csíkokra vágjuk.A meghámozott almát nagyobbra kockázzuk.
2 Mélyebb serpenyőben a forró olajon a hagymát üvegesre dinszteljük, hozzáadjuk a fokhagymát, a csirkemellet, megsózzuk, 2,5 dl vízzel felengedjük.
3. Beletesszük, a répát, a káposztát, a babérlevelet, a paradicsomszószt és a mustárt. Sóval, borssal, a kakukkfűvel, a bazsalikommal és a chilivel fűszerezzük. Végül belekeverjük az almát meg a paprikát, és kb. 30 perc alatt készre főzzük. Közben, ha szükséges a vizet pótoljuk.
4. A körethez 4,5 dl forró, sós vízbe szórva a kukoricadarát mérsékelt tűzön folyamatos kevergetés mellett 4-5 perc alatt krémsűrűre főzzük. Lehúzzuk a tűzről, beletesszük a szerecsendiót, a vajat és a felaprított petrezselymet.
Kb 15 percet pihentetjük fedő alatt, majd vízbe mártott kanállal tetszőleges méretű galuskákat készítünk.
5. A tokányt megszórjuk a frissen aprított bazsalikommal és a galuskával tálaljuk.
GASZTROTIPP
Készíthetjük akár csirkecombfiléből is.
CSIRKEMELL BUNDÁBAN - KÁPOSZTASALÁTÁVAL
HOZZÁVALÓK
HÚSHOZ:
60 dkg csirkemellfilé
15 dkg liszt
0,5 csomag sütőpor
2 db tojás
1 dl tej
1 dl szénsavas víz
4 gerezd fokhagyma
Olaj a sütéshez
SALÁTÁHOZ:
1 kg lilakáposzta
30 dkg sárgarépa
1 teáskanál mustár
1,5 dl majonéz
2 teáskanál porcukor
2 dl tejföl
1 evőkanál olaj
0,5 db citrom leve
ELKÉSZÍTÉS
1. A salátához a káposztát, a répát megtisztítjuk, lereszeljük. Az öntethez a mustárt a majonézzel, a porcukorral, a tejföllel kikeverjük, majd adagonként folyamatos kevergetés mellett ( használjunk habverőt ) hozzáadjuk az olajat, a citrom levét, és sóval, borssal ízesítjük. A káposztával és a répával összeforgatjuk. .
2.. A bundához a lisztet a sütőporral, a tojással elkeverjük, hozzáadjuk a tejet. Sóval, borssal és zúzott fokhagymával ízesítjük, majd a szénsavas vízzel lazítjuk. .
3. A húst megmossuk, szárazra töröljük, vékony csíkokra vágjuk, megsózzuk. A masszába mártjuk, és bő forró olajban aranybarnára sütjük. .
A salátával kínáljuk. .
GASZTROTIPP
A bunda ízvilágát egy kevés reszelt sajttal tovább fokozhatjuk.
CSIRKEMELL - BRUSCETTA - GOMBÁS SALÁTAÁGYON
HOZZÁVALÓK
HÚSHOZ :
70 dkg csirkemellfilé - 4 fél
4 kk olívaolaj
1 ek friss kakukkfűlevél
4 db paradicsom
1 kis fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1 kis csokor bazsalikom
16 db mini mozzarellagolyó
SALÁTÁHOZ :
35 dkg madársaláta
25 dkg csiperkegomba
1 ek olívaolaj
Ízlés szerint só + őrölt bors
ELKÉSZÍTÉS
1. A csirkemelleket megmossuk, leszárítjuk, sózzuk, borsozzuk. Serpenyőben a fele felhevített olajon a kakukkfű levelekkel együtt oldalanként 4-4 perc alatt megsütjük.
2. A paradicsomokat, a vöröshagymát és a fokhagymát, a bazsalikomot megtisztítjuk, felaprítjuk. A maradék olívaolajjal összeforgatjuk, sózzuk, borsozzuk.
3. A salátához a madársalátát megmossuk, lecsepegtetjük. A gombát megtisztítjuk, felszeleteljük, serpenyőben az olajon szép aranyszínűre pirítjuk, majd a madársalátával összeforgatjuk és sóval, borssal ízesítjük.
4. Tálaláskor a csirkemellekre halmozzuk a paradicsomos hagymát, tetejére ültetetjük a mozzarellákat, és a gombás salátával kínáljuk.
GASZTROTIPP
Könnyed, gyorsan elkészíthető étel, mely ebédre és vacsorára is tökéletes.
GNOCCHI- KOLBÁSZOS - BABOS RAGUVAL, MOZZARELLÁVAL
HOZZÁVALÓK
TÉSZTÁHOZ:
30 dkg liszt + a nyújtáshozchi
2 db édesburgonya
kb. 1 dl víz
RAGUHOZ:
1 fej vöröshagyma/h4>
2 gerezd fokhagyma
20 dkg szárazkolbász
1 ek olívaolaj
1 tk fűszerpaprika
1 tk szárított oregánó
1 tk szárított petrezselyem
1 doboz kockázott paradicsom konzerv
1 doboz főtt fehérbab konzerv
1 db zöldségleves ,kockából
20 dkg bébispenót
TETEJÉRE:
1 csomag mini mozzarella golyó
10 dkg reszelt parmezán sajt
ELKÉSZÍTÉS
1. A gnocchit forrásban lévő sós vízben 7-8 perc alatt készre főzzük , majd leszűrjük.
2. A raguhoz a hagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk. A kolbászt felkarikázzuk. Egy serpenyőben az olívaolajon a hagymát üvegesre pároljuk, majd hozzáadjuk a fokhagymát meg a kolbászt, és jól lepirítjuk. A fűszerekkel ízesítjük, összeforgatjuk, majd a kockázott paradicsommal, a leöblített fehér babbal átforgatjuk és felengedjük a levessel. Ha kell, még sózzuk, borsozzuk.
3. A ragut 3-4 perc alatt összefőzzük , hozzákeverjük a gnocchit, beleforgatjuk a megmosott bébispenótot, elszórtan rátesszük a mozzarella golyókat, megszórjuk a reszelt parmezánnal. Frissen tálaljuk.
GASZTROTIPP
Készíthetjük bacon szalonnával,vagy virslivel is.
HÁZI LASSAGNE - TOJÁSOS -HÚSOS ZÖLDSÉGRAGUVAL
HOZZÁVALÓK
TÉSZTÁHOZ:
20 dkg liszt
4 db tojás
kb. 1,5 dl víz
Kevés só
Nyújtáshoz liszt
RAGUHOZ:
8 db tojás
35 dkg csirkemellfilé
1 vékony szál póréhagyma (2-3 szál újhagyma)
2 gerezd fokhagyma
3 ek vaj
20 dkg zöldborsó fagyasztott
7 dl főzőtejszín
1 ek reszelt füstölt sajt
Pórét megtisztítjuk, felkarikázzuk, a fokhagymát összezúzzuk.
ELKÉSZÍTÉS
1. Keverőtálba tesszük a tészta hozzávalóit, összegyúrjuk, bucit formálunk belőle, lefóliázzuk és 15 percig pihentetjük.
2. Közben a raguhoz a tojásokat keményre főzzük ,lehűtjük, megtisztítjuk, felkarikázzuk. A húst apróra kockázzuk. A pórét megtisztítjuk, felkarikázzuk, a fokhagymát összezúzzuk.
3. Pihentetés után a tésztát késsel négy részre vágjuk. A darabokból kisebb golyókat formálunk, és egyenként lisztezett felületen 1 mm vastagságúra nyújtjuk őket. A kinyújtott tésztalapot belisztezzük, majd egyforma téglalap formákat vágunk belőle.
4. A raguhoz serpenyőben a fele felforrasított vajon a csirkemellet fehéredésig sütjük, majd hozzáadjuk a borsót, a karikára vágott hagymát és fokhagymát. Sózzuk, borsozzuk, puhulásig pároljuk, felengedjük a tejszínnel, és összeforraljuk.
5. A sütőt 180 C fokra előmelegítjük. Hőálló tálat kikenjük a maradék vajjal, kibéleljük a tésztalapokkal, rákanalazzuk a ragu felét. ráhelyezzük a tojáskarikákat , és egy újabb adag lassagne lappal beterítjük. Ismételjük amíg a hozzávalók elfogynak. A tetejére a tésztalap kerüljön, amit megszórunk füstölt sajttal. A sütőben kb. 35 perc alatt készre sütjük.
GASZTROTIPP
Készíthetjük pulykahúsból is vagy csak egyszerűen virslivel...DE húsnélkül is és akkor egy kiváló vegetáriánus fogást kapink.
HUNGARIKUM CSIRKE - PAPRIKÁBA TÖLTÖTT RIZZSEL
HOZZÁVALÓK
HÚSHOZ:
2 db paradicsom
1 db hegyes erős paprika
3 fej lilahagyma
10 dkg száraz csemege kolbász
2 teáskanál friss kakukkfű
4 db felső csirkecombfilé
2 evőkanál olaj
KÖRETHEZ:
20 dkg rizs
4 db kápia paprika
Ízlés szerint friss petrezselyem
ELKÉSZÍTÉS
1. A paradicsomot, hegyes erős paprikát megmossuk, felkarikázzuk. A lilahagymát megpucoljuk, cikkekre vágjuk. A kolbászt is felkarikázzuk.
A friss kakukkfű leveleit a száráról letépkedjük. A sütőt 180 C fokra előmelegítjük.
2. A csirkecombfilét megmossuk, sózzuk, borsozzuk, a friss kakukkfűvel megszórjuk. Ráhelyezzük a hús felére a kolbászt és az erős paprikákat.
Ráhajtjuk a hús másik felét és megtűzzük. Kiolajozunk egy tepsit belerakjuk a húst, kevés vizet öntünk alá, majd lefóliázva kb. 45 percig sütjük.
3. A rizst megfőzzük. A kápia paprikát megmossuk, félbevágjuk, eltávolítjuk a magjait. A petrezselymet felaprítjuk a kész rizshez keverjük, sózzuk,borsozzuk, majd a paprikába töltjük.
4. A húsról 45 perc után levesszük a fóliát, a tepsibe helyezzük a töltött paprikát is, és fólia nélkül 200 C fokon 15 perc alatt a töltött hússal együtt megpirítjuk.
Tálaláskor a rizzsel töltött paprika mellé helyezzük a töltött csirkét és friss petrezselyemmel kínáljuk.
GASZTROTIPP
Ez a hús igazán az én ízvilágom ".... bármilyen körettel megállja a helyét!
HURKÁVAL TÖLTÖTT PULYKAMELL - VÖRÖS BABOS PIRÍTOTT ÉDESBURGONYÁVAL,SAVANYÚ KÁPOSZTÁVAL
HOZZÁVALÓK
HÚSHOZ
60 dkg pulykamellfilé egyben
1-1 kisebb szál májas és véres hurka- kb.20-20 dkg
1 kk szárított majoránna
1 ek olaj a sütéshez
KÖRETHET
40 dkg édesburgonya
3 ek olaj
3 fej lilahagyma
25 dkg főtt vörösbab ( konzerv )
30 dkg szálas savanyú káposzta
1 kk egész kömény
ELKÉSZÍTÉS
1. A hús nyitott szeletekkel ( csak minden másodikat vágjuk végig ) 2 nagy szeletre szeleteljük, majd fólia alatt kiklopfoljuk. A sütőt 180 C fokra előmelegítjük. .
2. A húsdarabokat 1-1 nagyobb alufóliára tesszük, sóval, borssal a majorannával megszórjuk, ráhelyezzünk 1-1 hurkát , szorosan feltekerjük, végeit lezárjuk. Tepsibe helyezzük, 2 dl vizet öntünk alá és a sütőben kb. 45 percig sütjük, félidőnél fordítunk a tekercsen. Ha kész, levesszük a fóliát, a húst papírtörlőre tesszük, és serpenyőben 1 ek forró olajon oldalanként 1-1 perc alatt körbe sütjük. .
3. A burgonyát meghámozzuk, felkockázzuk, forrásban lévő vízben készre főzzük, leszűrjük. Ha megszikkadt, serpenyőben 1 evőkanál forró olajon át pirítjuk , megsózzuk.
.
4.. A lilahagymát megtisztítjuk, cikkekre vágjuk, a babot leöblítjük lecsepegtetjük. A hagymát 1 kanál olajon megpároljuk, a babbal összekeverjük, és a pirított édesburgonyával összeforgatjuk.
5 . A savanyú káposztát kinyomkodjuk, 1 evőkanál olajon a köménnyel enyhén megpirítjuk, és fél dl vizet ráöntve, fedő alatt 5-10 percig pároljuk.
6.. Tálaláskor a hurkával töltött pulykamelleket felszeleteljük, és a vörös babos pirított burgonyával , köményes savanyú káposztával kínáljuk.
GASZTROTIPP
A húst kedvetek szerint variálható.
Amennyiben az egész köményt nem szeretitek annyira, akkor használjatok őrölt köménymagot.
KAKUKKFÜVES KACSAMELL - GRÁNÁTALMÁS RIZSSALÁTA
HOZZÁVALÓK
HÚSHOZ:
60 dkg bőrös kacsamellfilé
8 szál kakukkfű
KÖRETHEZ:
1 db gránátalma
15 dkg madársaláta
15 dkg jégsaláta
2 tasak -25 dkg rizs- vadrizs keverék
1 evőkanál olívaolaj
0,5 citrom leve
ELKÉSZÍTÉS
1.A kacsamellet megtisztítjuk, leszárítjuk, bőrös részén beirdaljuk, megborsozzuk. A gránátalmát kimagozzuk. A salátákat megmossuk, a jégsalátát apróbb darabokra tépkedjük.
2.A rizst a csomagoláson előírt módon megfőzzük, utána hagyjuk lecsepegni. Ha kissé kihűlt, összeforgatjuk a gránátalmával, a kétfajta salátával, sózzuk, borsozzuk és meglocsoljuk a citromlével elkevert olajjal.
3.A sütőt 150 C fokra előmelegítjük. A beirdalt kacsamelleket bőrös felükkel lefelé sütőbe is tehető serpenyőbe fektetjük, majd nagyobb hőmérsékleten a zsírját kiolvasztjuk. Mellétesszük a kakukkfű ágakat,és ropogósra sütjük ( kb. 4 perc ) , majd megfordítja és a másik oldalát további 1-2 percig sütjük. Legalább 5 percig pihentetjük, utána sózzuk.
4.A húst felszeleteljük és a gránátalmás rizssalátával frissen tálaljuk.
GASZTROTIPP
A húst még izgalmasabbá tehetjük, ha egy kevés chilivel megszórjuk.
KARAJ GOMBÁS BUNDÁBAN - ZÖLDSÉGES BULGURSALÁTÁVAL
HOZZÁVALÓK
HÚSHOZ
4 szelet csont nélküli sertéskaraj
10 dkg csiperkegomba
2 db tojás
2 ek finomra vágott snidling
2 ek liszt a forgatáshoz
Bő olaj a sütéshez
SALÁTÁHOZ
25 dkg bulgur
5 dl víz a főzéshez
15 dkg karfiol
15 dkg brokkoli
2 db közepes cukkini
4 szál sárgarépa
1,5 ek olaj
ELKÉSZÍTÉS
1. A salátához a bulgurt 5 dl sós feltesszük főni. A forrástól számított 5 perc után levesszük a tűzről, lefedjük és 15 percet állni hagyjuk.
Közben a karfiolt, a brokkolit, a cukkinit, a répát megtisztítjuk, rózsáira szedjük, illetve kisebb darabokra, karikára vágjuk. .
2. Wokban ( vagy egy nagyobb serpenyőben ) a forró olajon a zöldségeket roppanósra megpároljuk, sózzuk, borsozzuk. a bulgurral összekeverjük. .
3. A karajszeleteket megsózzuk. A gombát megtisztítjuk, apróra vágjuk. A tojást felverjük, hozzáadjuk a gombát, a snidlinget, sózzuk, borsozzuk. a hússzeleteket megforgatjuk a lisztben, majd a sűrű gombás masszában , és a forró olajban kisütjük. .
4. A bulgursalátával frissen tálaljuk.
GASZTROTIPP
Majonézt vagy fokhagymás joghurtot kínálhatunk hozzá. .
KELKÁPOSZTÁS - HÚSOS POLENTARAKOTTAS
HOZZÁVALÓK
ALAPHOZ
40 dkg kukoricadara
2 szál kakukkfű
2 ek vaj
TÖLTELÉKHEZ
1 kg kelkáposzta
2 kk majoránna
3 gerezd fokhagyma
80 dkg darált sertéshús
3 kk fűszerpaprika
2 ek olaj
15 dkg reszelt sajt
6 vékony szelet bacon
ELKÉSZÍTÉS
1. A töltelékhez a kelkáposztát megtisztítjuk, felszeleteljük, a majoránnával, és sóval ízesített vízben 10 percig főzzük, leszűrjük, hideg vízzel leöblítjük. A fokhagymát megtisztítjuk, összezúzzuk.
2. A polentához bő 1 liter vizet forralunk 2 kávéskanál sóval és a kakukkfűvel, 5 percig állni hagyjuk, majd a kakukkfüvet kidobjuk. A fűszeres léhez öntjük a darát. Kis lángon, 8-10 percig főzzük, majd a vajjal krémesre keverjük.
3. Serpenyőben a forró olajon a húst fehéredésig pirtjuk, majd a fokhagymával, sóval, borssal, a paprikával pár percig együtt pároljuk.
4. A sütőt 200 C fokra előmelegítjük. A polenta felét 20x30 cm - es tepsibe simítjuk, erre kelkáposzta-, majd húsos réteg kerül, végül a maradék polenta. Megszórjuk a sajttal , a sütőben megsütjük 20 perc alatt.
5. A bacont kisebb darabokra vágjuk, bevonatos serpenyőben megpirítjuk.
A rakottas szeletekre fektetjük, és tálaljuk.
GASZTROTIPP
Fokozhatjuk az ízeket, ha tálaláskor egy kis tejfölt is kínálunk mellé.
Gyorsan elkészíthető étel ...egyszerű alapanyagokból!
1. A lencsét a babérlevéllel megfőzzük, majd lecsepegtetjük. A kolbász bőrét lehúzzuk. A hagymákat megtisztítjuk , felaprítjuk. A paprikát megmossuk, kicsire vágjuk. .
2. A golyókhoz a serpenyőben a forró olajon a hagymát a fokhagymával megpirítjuk, hozzáadjuk a paprikát, és megpároljuk. A kolbászhússal együtt aprítógépben összeaprítjuk. .
2. Keverőtálba a lecsepegtetett lencsét és a kolbászos keveréket a tojással meg a zsemlemorzsával jól összedolgozzuk, sózzuk, borsozzuk. Letakarva 30 percre a hűtőbe tesszük. .
4. Közben a mártogatóshoz serpenyőben , a felmelegített vajon a krémsajtot felolvasztjuk, majda keményítővel kikevert tejjel felöntjük, hozzáadjuk a tejszínt, állandóan kevergetve összefőzzük, sóval ízesítjük. Végül az apróra vágott lilahagymát belekeverjük. .
5 Tálalás előtt a húsmasszából golyókat formálunk, a forró olajban oldalanként 2-3 perc alatt készre sütjük. .
6 A salátalevelekkel bélelt tálra rendezzük ( szúrhatunk bele fogvájókat is ) , és a lilahagymás mártogatóssal kínáljuk. .
GASZTROTIPP
Egy különleges mustáros mártogatóssal is nagyon finom.
MEXIKÓI CSIRKÉS - CHILIS BAB SAJTOS PIRÍTÓSSAL
HOZZÁVALÓK
RAGUHOZ
2 fej vöröshagyma
4 ek olívaolaj
3-4 gerezd fokhagyma
50 dkg csirkemellfilé
2 tk fűszerpaprika
1 tk szárított oregánó
1 tk római kömény
1 db konzerv paradicsom
1 dl víz
Ízlés szerint chili paprika
1 db konzerv vörösbab
1 db konzerv fehérbab
1 db konzerv kukorica
Ízlés szerint só
Ízlés szerint őrölt bors
TÁLALÁSHOZ
8 szelet toast kenyér
1 ek olívaolaj
1 g fokhagyma
10 dkg trappista sajt
Ízlés szerint hegyes erős paprika
ELKÉSZÍTÉS
1. A felkockázott hagymákat az olívaolajon lepirítjuk.
Hozzá forgatjuk a felkockázott csirkemellet, majd fehéredésig sütjük.
Megszórjuk a fűszerpaprikával, összekeverjük és 1-2 percet hagyjuk sülni.
Végül felöntjük 1-2 dl vízzel, és pár percet főzzük.
2. Hozzákeverjük a paradicsomot és a lecsepegtetett bab és kukorica konzervet. Fűszerezzük sóval, borssal, oregánóval, római köménnyel és ízlés szerint apróra vágott chili paprikával.
Az egészet felforraljuk, majd lassú tűzön további 15-20 perc alatt készre főzzük.
3. Az olívaolajat, a zúzott fokhagymával elkeverjük, majd a keverékkel a toast kenyereket megkenjük. Sütőlemezre tesszük és előmelegített sütőben 220 C fokon 5 percet pirítjuk, majd megszórjuk reszelt sajttal és további 2-3 percet sütjük.
4. A ropogós sajtos kenyeret a csirkés - chilis bab mellé tálaljuk.
GASZTROTIPP
Készíthetjük pulykából is.
MOGYORÓS CSIRKE - ÜVEGTÉSZTÁVAL
HOZZÁVALÓK
TÉSZTÁHOZ:
35 dkg üvegtészta
FELTÉTHEZ:
30 dkg csirkemellfilé
1 evőkanál thai fűszerkeverék
3 szál sárgarépa
10 dkg pörkölt földimogyoró
2 evőkanál mogyoróolaj
2 dl kókuszkrém
1 késhegynyi chilipehely
TÁLALÁSHOZ:
3 szál zöldhagyma
1 db zöldcitrom
ELKÉSZÍTÉS
1. A húst megmossuk, felkockázzuk, megszórjuk a fűszerekkel, átforgatjuk, néhány percig állni hagyjuk. A zöldségeket megtisztítjuk, a répát gyufaszál vékonyságúra ( julienne-re ) vágjuk, a zöldhagymát felkarikázzuk. A mogyorót mozsárban durvára törjük.
2. A tésztát forró vízbe áztatjuk, és 4-5 perc alatt főzés nélkül hagyjuk megpuhulni. Leszűrjük, hideg vízzel hűtjük, lecsepegtetjük.
3. Nagyobb serpenyőben ( ha van, wokban ) a felhevített olajon a fűszeres csirkemelleket lepirítjuk, majd hozzáadjuk a sárgarépát, 2-3 percig együtt pirítjuk. Felöntjük a kókuszkrémmel, chilipehellyel ízesítjük, majd összeforraljuk. Végül beleforgatjuk az üvegtésztát.
4. Tálaláskor a karikára vágott zöldhagymával és a durvára tört mogyoróval megszórva, zöldcitrom - gerezdekkel kínáljuk.
GASZTROTIPP
Csirke helyett készíthetjük pulykából is.
SAJTOS - TEJFÖLÖS PENNE RIGATE -KOLBÁSSZAL ÉS KUKORICÁVAL
HOZZÁVALÓK
TÉSZTÁHOZ
35 dkg penne - rigate
1 ek olaj
20 dkg füstölt száraz kolbász
20 dkg natúr tömlős sajt
2,5 dl tejföl
15 dkg trappista sajt
1 db konzerv kukorica
TÁLALÁSHOZ
1 kisebb csokor petrezselyemzöld
Ízlés szerint tejföl
ELKÉSZÍTÉS
1. A tésztát forró , sós vízben készre főzzük, leszűrjük.
2. Serpenyőben a negyedre vágott kolbászt, kevés olajon megpirítjuk, hozzáadjuk a tejfölt , a tömlős sajtot, és a reszelt trappistát. A ragut összefőzzük, majd beleforgatjuk a lecsepegtetett kukoricát, és pár perc alatt készre főzzük.
3. A pennét a kolbászos-sajtos raguval összeforgatjuk.
Tálaláskor frissen aprított petrezselyemmel, és tetszőlegesen tejföllel kínáljuk.
GASZTROTIPP
Kukorica helyett készíthetjük babbal is
Sárgarépával töltött csirkemell -sonkás brokkolival -kéksajtos öntettel
HOZZÁVALÓK
HÚSHOZ
70 dkg csirkemellfilé
2 db vastagabb sárgarépa
1 tk szárított kakukkfű
1 ek olívaolaj a sütéshez
SALÁTÁHOZ
20 dkg selyemsonka
60 dkg brokkoli
1.5 ek olívaolaj
1 tk majoranna
ÖNTETHEZ
10 dkg kéksajt
10 dkg krémsajt
2 dl tejföl
ELKÉSZÍTÉS
1. A csirkemelleket megmossuk, félbevágjuk, úgy, hogy szétnyitható legyen, majd két fólia közt kicsit meg klopfoljuk.A sárgarépákat megpucoljuk, 2 dl vízben feltesszük főni, a kakukkfűvel, kb. 10 percet főzzük, majd hagyjuk kihűlni.
2. A sütőt 180 C fokra előmelegítjük. A klopfolt csirkemelleket sózzuk, borsozzuk,a közepére helyezzük a sárgarépát, majd feltekerjük, és a hústekercseket alufóliába görgetjük, jó szorosan , majd az oldalait is lezárjuk, összetekerjük. A tekercseket tepsibe helyezzük , 1-2 dl vizet öntünk alá, majd az előmelegített sütőben kb. 45 percig sütjük. Ezután kicsomagoljuk.
Serpenyőben felhevítjük az olajat, és a hústekercseket körbe pirosra sütjük.
3. A salátához a sonkát egészben , kevés olajon megsütjük, kiszedjük. A brokkolit rózsáira szedjük , a sonka után 1 dl vízzel megpároljuk, majorannával, sóval, borssal fűszerezzük, és a sonkához adjuk.
4. Az öntethez a hozzávalókat egy mixerbe tesszük és krémesre keverjük.
A töltött csirkemellet a sonkás brokkolival és a kéksajtos öntettel kínáljuk.
1.A hússzeleteket kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk. A sütőt 180 C fokra előmelegítjük.
2.A húst egy serpenyőben 1 evőkanál forró olajban oldalanként 3-3 perc alatt elősütjük, majd olajjal kikent tepsibe áttesszük, 1 dl vizet öntünk alá, alufóliával lefedjük,és a sütőben kb. 30 percig sütjük, majd fólia nélkül további 10 percet. Kivesszük, és a sütőt 210 C fokra tovább melegítjük.
3.A mártáshoz a zöldségeket megpucoljuk. A répákat, zellert apróra vágjuk, sütőpapíros lemezen kb. 20 perc alatt megsütjük. A gombócokhoz a zsemléket felkockázzuk, és egy másik lemezen 10-15 perc alatt ropogósra pirítjuk.
4.A gombát és a hagymákat megtisztítjuk, felaprítjuk. Serpenyőben 1 evőkanál olajon a gombát megpirítjuk, sóval, a majoránnával ízesítjük, félretesszük.
A gombócokhoz egy másik serpenyőben, szintén 1 kanál olajon 1 fej felaprított vöröshagymát megpirítunk, ezt is félretesszük.
5.A mártáshoz a lábasban 1 evőkanál vajon a másik felaprított hagymát a zöldhagymát megpirítjuk, hozzáadjuk a sült répát, zellert, 1 dl vizet, és botmixerrel pürésítjük. Belekeverjük a cukrot, a mustárt, a kurkumát, a tejszínt, és 2-3 perc alatt készre főzzük.
6.A zsemlegombóchoz nagyobb tálba a lisztet, a tojást, a petrezselymet, a félretett pirított vöröshagymát kb. 2 dl vízzel összekeverünk, sózzuk, borsozzuk ( lágy galuska tészta legyen ) , majd belekeverjük a megpirított zsemlekockát. A masszából vizes kézzel gombócokat formálunk, és felforralt, gyöngyözőre visszavett vízben fedő alatt kb. 15 perc alatt készre főzzük.
7.A húsra halmozzuk a pirított gombát, a gombóccal és zöldségmártással kínáljuk.
GASZTROTIPP
Sertés helyett készíthetjük akár pulykából is.
SÜLT SERTÉSMÁJ - SZŐLŐS ,ALMÁS TEPSIS BURGONYÁVAL
HOZZÁVALÓK
HÚSHOZ:
70 dkg sertésmáj
2 kávéskanál szárított majoranna
1 evőkanál olaj a sütéshez
KÖRETHEZ:
50 dkg burgonya
8-10 szál zöldhagyma
4 gerezd fokhagyma
1-1 db fürt piros és fehér szőlő
4-5 szem alma
5-10 szál kakukkfű
2 evőkanál olaj
ELKÉSZÍTÉS
1.
A körethez a burgonyát megtisztítjuk, felvágjuk, majd sós vízben megfőzzük, leszűrjük. A hagymaféléket és a gyümölcsöket megtisztítjuk, felaprítjuk.
2.
A sütőt 200 C fokra előmelegítjük. A megfőtt burgonyát összeforgatjuk a felkockázott almával , kerámia tálba tesszük , megszórjuk a felszeletelt zöldhagymával ,fokhagymával, rátesszük a szőlőszemeket, a kakukkfű szárakat, sózzuk, borsozzuk, meglocsoljuk az olajjal, és a sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük.
3.
Közben a májból nagyob vékony szeleteket vágunk, megszórjuk majoránnával , frissen őrölt borssal , majd serpenyőben , kevés forró olajon , közepes lángon oldalanként kb. 3-3 perc alatt megsütjük.
4.
A gyümölcsös - hagymás burgonyával frissen kínáljuk.
GASZTROTIPP
Sertésmáj helyett készíthetjük szárnyas májból is.
THAI CSIRKE - ÜVEGTÉSZTÁVAL
HOZZÁVALÓK
TÉSZTÁHOZ:
35 dkg üvegtészta
30 dkg csirkemellfilé
1 ek thai fűszerkeverék
3 szál sárgarépa
2 ek mogyoróolaj
4 dl kókuszital ("kókusztej")
1 késhegynyi chilipehely
TÁLALÁSHOZ:
10 dkg pörkölt földimogyoró
3 szál zöldhagyma
1 db zöldcitrom
ELKÉSZÍTÉS
1. A tésztát forró vízben áztatjuk és 4-5 perc alatt főzés nélkül hagyjuk megpuhulni. Leszűrjük hideg vízzel lehűtjük, lecsepegtetjük. A húst megmossuk, felkockázzuk, megszórjuk fűszerkeverékkel, átforgatjuk, néhány percig állni hagyjuk.
2. A zöldségeket megtisztítjuk a répát gyufaszál vékonyságúra ( julienne-re ) vágjuk, a zöldhagymát felkarikkázzuk. A mogyorót mozsárban durvára törjük.
3. Nagyobb serpenyőben ( ha van wokban ) a felhevített olajon a fűszeres csirkemelleket lepirítjuk, majd hozzáadjuk a sárgarépát, 2-3 percig együtt pirítjuk. Felöntjük a kókusztejjel, chilipehellyel ízesítjük, majd összeforraljuk. Végül beleforgatjuk az üvegtésztát.
4. Tálaláskor a karikára vágott zöldhagymával és a durvára tört mogyoróval megszórva, zöldcitrom gerezdekkel kínáljuk.
GASZTROTIPP
A pikánságát tovább fokozhatjuk egy kevés reszelt gyömbérrel.